Prosztatatúltengés

A prosztata (dülmirigy) csak a férfiakban található diónyi mirigyes szerv, a húgyhólyag alatt elhelyezkedve veszi körül az onnan kifelé vezető húgycsövet.  Megnagyobbodása (prosztatatúltengés, BPH – benignus prosztata hiperplázia) az 50 év feletti férfiak egyik leggyakoribb betegsége, 70 év felett közel 75% gyakoriságú.

A prosztatatúltengés (BPH) kialakulása és tünetei

A dülmirigy a férfi 45-50 éves kora után általában a hormonális változásokat követve megnagyobbodik. Amennyiben ez a megnagyobbodás (a mirigyes állomány túltengése) kóros mértékűvé válik, a húgyhólyagból a vizelet kivezetésére szolgáló húgycsövet annyira beszűkítheti, hogy az már a vizelet szabad elvezetését akadályozza.

Az első tünetek ennek megfelelően a nehezített vizeletürítéssel függenek össze:

  • a vizelet elindítása nehéz
  • a vizelet nem erős sugárban, hanem csak vékonyan, lassan „csorog”
  • a vizelet akadozva távozik
  • a húgyhólyag nem képes teljesen kiürülni, így hamarabb ismét „megtelik”. Ennek következtében gyakrabban érez vizelési ingert, de a gyakori WC látogatás többnyire csak kevés vizelet ürítését eredményezi.

A prosztatatúltengés kezelés nélkül fokozatosan egyre rosszabbodik és ennek megfelelően a tünetek és esetleges következmények gyakoribbá és súlyosabbá válnak.

A prosztatatúltengés szövődményei, következményei

  • a vizeletürítés akadályoztatottsága miatt a húgyhólyag nem ürül ki rendesen, így az abban folyamatosan visszamaradó vizelet pangást okoz. Ez gyakoribb húgyúti fertőzést vagy prosztatagyulladást idézhet elő.
  • a pangó vizelet miatt a hólyagban hólyagkő alakulhat ki,
  • az állandósuló pangás a vesékre áttevődve a vesemedence tágulását, a vese állandósult károsodását okozhatja
  • a prosztata olykor a húgycső teljes elzáródását idézheti elő, ami a vizeletürítést lehetetlenné teszi. Ez – azon kívül, hogy komoly alhasi-hasi fájdalommal járhat – a vesék heveny károsodását, végső esetben veseelégtelenség kialakulását is okozhatja. A vizeletürítés teljes akadályoztatottsága (akut retenció) azonnali kezelést igénylő sürgősségi állapot!

Bár a prosztatatúltengés önmagában nem növeli a prosztatarák előfordulási valószínűségét, annak tünetei elfedhetik a rosszindulatú daganat korai tüneteit. Ezért rendkívül fontos, hogy még a tünetek változatlansága (akár javulása) esetén se hanyagolja el a rendszeres (legalább évenkénti) prosztata szűrővizsgálatokon való részvételt!

A prosztatatúltengés kezelése

A kezelés életmódbeli változtatásokkal, gyógyszeres kezeléssel és szükség esetén műtéti beavatkozással történik. A gyógyszerek és a műtéti kezelési lehetőségeket illetően kövesse orvosa tanácsát!

Prosztatatúltengés: legfontosabb életmódbeli tanácsok

  • az elhízás elkerülése, egészséges táplálkozás és rendszeres mozgás
  • rostban, zöldségben, gyümölcsben gazdag étrend,
  • a székrekedés elkerülése
  • a dohányzás elhagyása
  • a koffein bevitel csökkentése
  • érdemes csökkenteni az esti, lefekvés előtti folyadékbevitelt
  • évente vegyen részt prosztata szűrővizsgálaton akkor is, ha tünetei nem változtak

Prosztatatúltengés: mikor forduljon orvoshoz

  • ha a vizeletet egyáltalán nem képes üríteni, pedig vizelési ingere van, azonnali kezelésre van szükség! (Þ, h)
  • ha a vizeletürítés a megszokottnál nehezebbé válik (Ì)
  • ha vizeletürítés fájdalmassá válik (Ì)
  • ha ejakulációkor fájdalmat érez (Ì)
  • ha a vizeletben vér jelenik meg (Ì)
  • ha a vizelet zavarossá, esetleg szokatlanul kellemetlen szagúvá válik (Ì)
  • ha gáttáji, lágyéktáji vagy deréktáji fájdalom jelentkezik (Ì)
  • ha láz, hidegrázás kiséri a gáttáji vagy deréktáji fájdalmat (Ì, Þ)

További információk itt

Kihez forduljak? (jelmagyarázat)

h – mentők   Þ – sürgősségi osztály   Ì – háziorvos vagy ügyelet

Prosztatatúltengés betegtájékoztató